Ismét színház

Egy hét alatt ismét sikerült eljutnunk egy előadásra.
/ 7 évet elég nehéz bepótolni. ;) /

3 hónap után sikerült jegyet szerezni erre az előadásra:




A Nagymamára mindig lehet számítani…

 Csiky Gergely (1842-1891) a Nemzeti Színház egyik legtöbbet játszott írója, színes egyénisége a múlt század vége drámairodalmának. Eredeti végzettsége szerint pap, tanár és egyházjogász. Szíve azonban fiatal korától a színházhoz, irodalomhoz húzta.
Egy párizsi tanulmányútja során megismerkedik az ún. társalgási drámával, amit hazatérte után a magyar színpadon ő alkalmaz először. A társalgási dráma a realizmus felé fordul, tárgyát a korabeli társadalom életéből meríti, a polgári erkölcsöt védelmezi, a társadalom aktuális kérdéseivel foglalkozik. Csiky Gergely 1881-ben szakít papi hivatásával, megnősül, a Nemzeti Színház dramaturgja lesz haláláig.
Hatalmas munkabírással ontja színdarabjait, fordítja a külföldi szerzők műveit. A Nemzeti Színházban legtöbbször színpadra került vígjátéka
A NAGYMAMA. Méltán volt nagy siker már az első bemutatóján is a finom humorban, fordulatokban és érzelemben gazdag mű, s ezért hat máig is a közönségre. A fiatalember, aki franciatanárnak jelentkezik a leánynevelő intézetbe, szerény viselkedésével és helyes pedagógiai elveivel elnyeri az intézet nevelőinek bizalmát. Csak Tódorka Szilárd tanár úr tudja, hogy ez a fiatalember… „báránybőrbe bújt farkas”, s nem más, mint az ifjú Szerémi gróf, aki az egyik növendék, Márta kisasszony miatt vállalkozott erre a kalandra. Tódorka Szilárd, a régi nevelője, ajánlotta be az intézetbe, mert nem tud semmit megtagadni volt tanítványától. Most azonban elhatározza, hogy mindent bevall Szerémi grófnénak, a fiatalember nagymamájának.
A Nagymama meglátogatja az intézetet, hogy megismerhesse az új „franciatanárt”. Négyszemközt kivallatja unokáját, hogy ki miatt „tanárkodik” itt. A Nagymama segíteni akarja a szerelmeseket, mert visszagondol saját szomorú történetére. Őt elválasztották szerelmesétől és boldogtalan volt egész életében.
De vajon sikerül-e a Nagymamának, hogy a fiatalok egymáséi legyenek, ki tudja-e bogozni a múltbéli igen összekuszált családi bonyodalmakat, ki-kire talál rá, s kivel lesz boldog: erről mesél a darab.



Molnár Piroska fergeteges volt szerepében, Koltai művész úrnak voltak bakijai,de aki nem ismeri a darabot annak fel sem tűnik.
Kellemes, érzelmes, könnyen érthető történet, kidolgozott figurák. 


Vörösre tapsolt tenyérrel hagytam el a nézőteret. :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kész- The End

Elgondolkodtam