Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2009

Párbeszéd...

Kép
...a boldogságról A hatalom szeretete helyett a szeretet hatalma uralkodjon. Az egyedüllétnek ugyanis van egy előnye, és van egy hátránya. Az előnye az, hogy az ember egyedül van. A hátránya az, hogy az ember egyedül van. Néhány sündisznó roppant fázik egy téli éjszakán. Összebújnak hát, hogy egymást melegítve védekezzenek a hideg ellen. De mennél jobban összebújnak, annál jobban érzik egymás tüskéit, annál jobban szúrnak. Próbálnak hát távolodni. Csakhogy akkor ismét dideregnek. Valahogy így van ez az emberrel is. Ha eltávolodik társaitól, minden kihűl körülötte, rideg lesz az élete. Ha közelít hozzájuk, némely szúrást, esetleg akaratlan tüskét el kell viselnie. De még mindig jobb szeretteink tüskés kedvét eltűrni, mint belefagyni az egyedüllétbe. Elvégre nekünk is vannak tüskéink, amelyeket a hozzánk ragaszkodók kénytelenek eltűrni. S ha él bennünk megértés, szeretet, e tüskepárbaj sosem okoz veszélyes sérüléseket. A boldog ember nem tud haragudni, még akkor sem, ha akar. Ő csak bold...

Megyek aludni!

Kép

Boldogan....

Kép
Ma nagyon korán keltünk.Reggel 6 órakor hívott kisebbik tesóm,hogy másodszor is apuka lett.Így a családba megérkezett az első fiú csemete, N. Soma 50 cm és 3370 gramm. Két héttel előbb érkezett,de így is egy kis pufók babóca lett. Az anyuka és a baba jól vannak! BOLDOG VAGYOK!

Mátyás nap

Kép
... Harmadik napja csak úgy szakad a hó.... .... az előbb pillantottam a naptárra és látom ám,hogy ma van Mátyás napja.Gyorsan rákerestem a neten,hogy mit is szoktak mondani a régi öregek erre a napra. Íme amit találtam: Február 24. Mátyás napja, avagy Jégtörő Mátyás napja Szent Mátyás apostolt Krisztus feltámadása után választották maguk közé a hűtlen Júdás helyére, hogy az Úrtól rendelt tizenkettes szám teljessé váljék. Júdeában, majd Etiópiában hirdette a hitet. A pogányok megkövezték, majd bárddal lefejezték. Mátyás neve a biblia nyelvén azt jelenti, hogy Isten ajándéka. A Nap a Halak jegyébe lép. Hogy Mátyás miért jégtörőként vonult be hagyományaink jeles napjaiba? Mátyás ünnepe és a tavasz közeledte jelentette a kapcsolatot a nép képzeletében. Így lett a bibliai szent - Jégtörő Mátyás, mert az ő szekercéje töri meg a jeget, a tél hatalmát. Mátyás napkor mindenki örömére végre betekint a tavasz, Mátyás az, aki ha talál, megtöri a jeget, ha nem talál, akkor csinál. Sok helyen úgy v...

Újabb díj...

Kép
Újabb díj kering a neten,amit én is megkaptam. Számomra nagyon kedves blogbarátnőmtől Dóritól és kedves ismerőstől Mariskától és Katától kaptam ezt a Special Friens Award díjat! Miről is van szó? "Ezek a blogok szerfelett bájosak, a blog íróknak az a céljuk, hogy barátok és barátságosak legyenek. Nem a pénz a mozgatórugó. Reményeink szerint ezen díj átadásakor több barátság keletkezik, a barátság elterjed, és több figyelmet kap a blogger. Amikor továbbadod, kérlek vedd figyelembe ezen elveket. Válassz nyolc embert." Íme az én nyolc választottam,semmiféle kivételezés nélkül,abc sorrendben: Ani,Dviki,Fauna,Miaanya,Soleil,,Suzi,Tapi,Valika. Midegyikük blogjában hagyok megjegyzést. (...azért még annyit hozzáfűznék,hogy még nagyon sok blogbarátnőmnek továbbadnám a díjat.Most nem néztem meg,hogy ki kapta már meg,így ha valaki úgy gondolja,hogy szeretné,nyugodtan vegye el!)

Setét torony V

Kép
Egy kisebb kihagyás után folytattam Roland vitéz kaladjait. Stephen King: Callai farkasok (A Setét Torony 5.) Kiadó: Európa Könyvkiadó Kiadás éve: 2004 Oldalszám: 838 Óz kastélyát maguk mögött hagyva, a kis társaság tovább folytatja útját a Sugár mentén, a Setét Torony felé. Több hetes gyalogtúra után furcsa dolgok történnek. Egy furcsa növény elfogyasztása után Eddie és Jack a Révülés állapotába kerülnek és a mi New Yorkunkban „kötnek ki”. Ebben azonban nem sok köszönet van; a Sombra Corporation rá akarja tenni a kezét Calvin Tower utolsó városi ingatlanjára, arra a telekre, ahol a Rózsa él. Susannah terhes, de ennek jeleit csak Roland veszi észre. A gyermek azonban Eddie-é, azé a démoné, aki Jake elhívásakor ejtette teherbe a nőt. Mindez egy új személyiség felbukkanásával jár. Felszínre kerül Mia, aki bármire képes a gyermekért, és egyre többször veszi át az irányítást a nő teste felett. Ráadásul valakik hőseink nyomába szegődnek, de nagyon nem akaródzik nekik felfedni kilétüket. Cal...

Birthday flower rr.

Kép
A hétvégén végeztem mannamari kendőjével,amire a 2. mintát hímeztem. A kép egy kicsit sötét lett,de sajnos szakad a hó és szürkeség van odakint és idebent is. Ma délelőtt postáztam is Áginak,s a virágos rr 3 kendőjét is feladtam Zoénak. Jelenleg most nincs nálam semelyik rr-ből sem kendő,így a héten az afrikai táncosokat fogom hímezni,mert van egy kis lemaradásom vele.

Tengeres....

Kép
Ebben a hónapban még nem is mutattam a tengeres képem. Jó volt nagyon hímezni,elég vidám színekkel dolgoztam most. Egy közeli kép: Ez pedig az eddig elkészült hímzés: Pont a kép 20% van készen.

Romeo et Juliette

2004 karácsonyára kaptam meg páromtól a az eredeti francia DVD-t és 2-3 havonta végig szoktam néznia a 2 lemezt. Idén először ma hallgattam meg,s most is ugyan annyira tetszett,mint mikor először láttam,hallottam. A kedvenc számomnak klipje: S a francia tv felvétele ami megjelent a dvd-n:

Kicsit jobban...

Kép
Már második hete,hogy nem írtam semmit,de ezek a fránya bacik nagyon leterítettek. A vírus már kiürült belőlem,de most meg olyan náthás vagyok,hogy ki sem látok a fejemből.Évente egyszer nagyon legyengít ez a nyavalya és ilyenkor annyira köhögök,hogy szinte semmi nem marad meg bennem,az orrom meg állandóan fújom. Remélem jövő hétre már minden rendben lesz,mert a városba is be kellene mennem, 28-án lejár a személyim és azt is meg kell csináltatnom,arról nem is beszélek,hogy az rr kendőket is fel kell majd adnom. Szóval itthon vagyok egyedül,még mindig betegen. Melus aranyos vagy,hogy aggódsz! Most megírom visszamenőleg a hetet,aztán bújok vissza az ágyikómba.

Mia kendője

Kép
S végül harmadikként Mia-miaanya kendőjét vettem ma a kezembe. Érdekes volt hímezni ezt a növénykét,ami állítólag szagos bükköny névre hallgat. Mia anyaga zöld aida és a virág levelében van egy ugyan olyan zöld árnyalat is. Először arra gondoltam,hogy lecserélem a színt,Mia bele is egyezett,de aztán rá kellett jönnöm,hogy ha sötétebb árnyalatot hímzem bele,akkor viszont a kontúrozás nem fog érvényesülni,így az eredeti változattal hímeztem. Íme:

Ani kendője

Kép
A csomagból másodikként Ani-annidoki kendője került a kezembe.A hatalmas anyagra a nárciszt hímeztem ma. Íme: Nagyon régen hímeztem ilyen aidára,de nagyon élveztem a dolgot.Szerintem nagyon szép lesz ez az asztalközép.

Kata terítője

Kép
13-án pénteken megkaptam az első csomagot a virágos rr-ből benne 3 gyönyörű kendővel. Ma reggel neki is álltam Kata-kateee kendőjének amire ezt az ibolyát hímeztem. Íme: Nagyon szeretem ezt az anyagot,ilyenre hímzem a táncosokat. Kíváncsi leszek milyen táska lesz belőle a végén.

3.jelentés

Kép
Hát nem sokat hímeztem most a táncosokba.Szégyenlem is,de majd a következő jelentésre belehúzok.

Valentin nap

Kép
Valentin nap a szeretet és szerelem ünnepe Szóval Rómába kezdődött minden. Az olaszok, mint tudjuk, nagyon szeretnek mulatni, szeretik és kedvelik az ünnepeket, s ez régen sem volt másként. Az egyik ilyen kedvenc ünnepük volt Lupercakia, amelyet február 15-én tartottak. Luperca egy istennő volt, még hozzá ő volt az erdők, mezők, tüzek urának Faunusnak hitvese. S ha már istenekről van szó, hát kijárt nekik egy évben egy nap, amely napon áldozatot mutattak be nekik az emberek. Ezen a napon Róma népe a város leghíresebb dombjához vonult, s annak rendje és módja szerint tette a dolgát, állat és kenyéráldozatot mutattak be istenüknek. Az áldozati kecskék bőréből szíjakat hasítottak, amivel a férfiak megcsapkodták a mellettük álló lányokat. Persze, a jó öreg Juno istennő is szereti mindenbe beleártani magát. Ugyanezen a napon az ő tiszteletére egy faládába összegyűjtötték a lányok neveit, amelyet fiatal és természetesen nőtlen férfiak húztak ki. Így egyszerre letudták az ismerkedést is, és h...

Farsang

Kép
Kerék Imre: Farsang Arcod rejtsed álarc mögé, öltsél cifra maskarát. Szökjünk, tombjunk, Itt a farsang! Pönögjenek citerák! Sült malacka vicsorít ránk, fehér gyöngysor a foga, Együtt igyunk, dombérozzunk, nyekeregjen a duda! Járjuk - ropjuk, hadd dobogjon nyírfakéreg bocskorunk! Három napig tart a vígság, majd a böjtben alhatunk.

Újabb adag csokoládé

Kép
SVEVA CASATI MODIGNANI VANÍLIA ÉS CSOKOLÁDÉ Kiadó: Maecenas Könyvkiadó Oldalszám: 360 Megjelenés: 2008. Vanília és csokoládé: két különböző íz, amelyek azonban remekül illenek egymáshoz. Miként az ilyesmi olykor a szerelemben is megesik. Miként az Pepével és Andreával is megesett, akik tizennyolc évi házasság és három gyerek után ugyanúgy szeretik egymást, mint kapcsolatuk hajnalán. Ám a varázslat egy napon mégis megtörik, s a férje hűségében csalódott asszony úgy dönt, magára hagyja társát, boldoguljon egyedül a gyerekekkel és a hétköznapi élet problémáinak ezreivel. A különélés hónapjai mindkettejük számára döntő fontosságúak. Lehetőségük nyílik arra, hogy elgondolkodjanak az együtt töltött évekről, magukba nézve sok mindent átértékeljenek és megtalálják a választ arra kérdésre, hogy mi fontos számukra az életben. Pepe magányba vonulása férje számára nagy kihívást jelent. Míg az asszony gyermekkori emlékeivel harcol, amelyeken keresztül nőis...

Betegen...

Kép
A hétvégém majd nem jól sikerült. Minket is utolért ez a nyavalyás vírusos fertőzés és mind a 3 az ágyat nyomjuk. Van vagy 5 féle gyógyszerünk ami egy kisebb vagyonba került. Mindenkinek aki hasonló cipőben jár,jobbulást kívánok!

Az én szivárványom...

Kép
Your rainbow is intensely shaded red, violet, and orange.               What is says about you: You are a creative person. You appreciate energetic people. You get bored easily and want friends who will keep up with you. Others are amazed at how you don't give up. Find the colors of your rainbow at spacefem.com. Majdnem telitalálat.

Csak úgy...

Kép
Nem kenyerem a politika,de az elmúlt hetekben történt dolgok azért engem is elgondolkodtattak. Ami most a figyelmemet felkeltette ez az írás,ami az ukrán gázvita miatt került összefoglalásra. Magyar Földgáz Földtörténeti korok szerint Európa legnagyobb földgáz lelőhelye Magyarországon a Hortobágy alatt kell, hogy legyen - mondta a 70-es évek közepén a középiskolai földrajz tanárom...A hajdúszoboszlói földgáz "940-1000 m mélységben elhelyezkedő, 44 m átlagos etázsmagasságú, 5Mrd m^(3)-es földtani készletű, egyik legnagyobb alsó-pannon homokkő tároló eredeti készletének kitermelése még 1962-ben megkezdődött"." A III. ütem tervezésekor az volt a kiindulási kritérium, hogy a bővítés még a mobil gáz 70%-ának kitermelése esetén is tegye alkalmassá a tároló rendszereit a csaknem 20 millió m^(3)/napos csúcskapacitási igény kielégítésére.""Zsanán 2,5 millió köbméterrel nő a napi kitárolási kapacitás, amely két olyan nagyváros, mint Pécs és Debrecen háztartásainak ell...

Afrika 2.

Kép
2.jelentés Íme a jelenlegi állása a táncosoknak. A fekete fonalamból majdnem az egész belement már. A sok fekete után a következő alkalommal már az élénk színekkel fogok jönni. Nagyon szeretem hímezni,fent volt velem anyuéknál és tesómnak is ez a képem jön be a legjobban.Csak halkan kérdezem: - Mi lesz majd ha meglátja a Samantha-t?

Az élet

Kép
"Az élet dal - énekelheted, Az élet tragédia - szembenézhetsz vele, Az élet kötelesség - teljesítheted, Az élet misztérium - feltárhatod, Az élet bánat - túlszárnyalhatod, Az élet ajándék - elfogadhatod, Az élet játék - játszhatod, Az élet küzdelem - megvívhatod, Az élet rejtvény - megfejtheted, Az élet kihívás - elfogadhatod, Az élet igazság - felismerheted, Az élet szépség - élvezheted, Az élet utazás - végigjárhatod, Az élet ígéret - teljesítheted, Az élet cél - elérheted, Az élet lehetőség - megragadhatod, Az élet kaland - felvállalhatod, Az élet szeretet - felfedezheted!" (Bhagawad Gita)