Szeressünk, hogy szeressenek!

Az ember nem szívesen gondol a halálra, az öregségre, pedig ezek elkerülhetetlenül az élet velejárói, és az elmúlás előbb-utóbb megérint bennünket. Ha elveszítjük szerettünket, soha meg nem élt fájdalmat érzünk, sírjához visszajárva siratjuk, gyászoljuk. Aztán ahogy telik az idő, megtanuljuk élni az életet – nélküle... Mindenszentekkor fények derengnek a temető felett. A sírokon gyertyaláng vonaglik a szélben, mint az élők fájdalma az emlékek áradásában... Halottaink az esztendő egyetlen napján sem engednek oly közel bennünket magukhoz, mint ezen az éjszakán… Állunk egy sírnál, kutatva mélységet s magasságot, elutasítva enyészetet, halált, keresve a végtelenben őt, akit oly nagyon szerettünk, s aki talán mindenkinél jobban szeretett bennünket – mégis kegyetlenül, borzasztó féktelenséggel felkorbácsolta a fájást szívünkben. Aki miatt majdnem belerokkantunk a szenvedésbe, s akiért már nem kell aggódni, mert sorsa már eldőlt: megérkezett az öröklétbe. Itt lakozik a lelkünkben, a gondolatainkban, otthona az asztrális világ, amit számára teremtettünk. Ahova az álmok szárnyán mi is el-ellátogatunk, s ahova egyszer majd a mi lelkünk is megtér, hogy itt ragadt szeretteink emlékeiben nyerjen új értelmet és értelmezést. Mindenszentek fényes éjszakáján közelebb kerül egymáshoz a lét és a nemlét – milliók lépik át lélekben a határt, repkednek a gondolatok szikrái, s a sírkövek közt toporgó élők árnyai között halottak megidézett emléke imbolyog. Amint az ég csillagai a gyertyákban tükröződnek, úgy vetülnek képpé a szívekben az emlékek. Aki elment, pótolhatatlanná válik számunkra, iránta érzett szeretetünk megmásíthatatlanul és kitörölhetetlenül él a szívünkben – az immár viszonzatlan, s talán megkésett szeretetünk. S ha a sírnál állva tekintetünk felemeljük, a mindenszenteki gyertyák csillagporán túl vessük simogató pillantásunkat élő szeretteink arcára. Azokéra, akik kedvességünkért, napi fi gyelmességeinkért viszonzásként nekünk is szeretetet, törődést adnak – mert még tudnak adni. Csak az élők képesek egyszerre szeretni és szeretve lenni – ez a titka a boldogságnak. Mindenszentek estéjén emlékezzünk halottainkra bensőséges, nagy érzésekkel. És az év többi napján dédelgessünk szívünkben nagy, gömbölyű szeretetet az élők iránt. Szeressünk, hogy szeressenek – amíg nem késő!


Ferenczy Éva

Éva leírt minden gondolatom és érzésem.