Jó sok....

... dologgal el vagyok maradva, pedig annyi mindenről szerettem volna már írni.
Rengeteg filmet néztem meg, egy csomó gondolat járt, jár az agyamban,suliról, munkáról, csak lelki erőm nem volt leülni a gép elé.

Ami most foglalkoztat nem más, mint az hogy
jövő héttől újra munkanélküli leszek, lesz időm mindent bepótolni.

Szóval meg volt a választás a pirosak veszítettek a narancsosokkal szemben
és most minden ugyan úgy alakul, mint a régi kormány alatt, mert ugye az önkormányzatokhoz az új kormány hozzáfog nyúlni, így megint a kisemberek, azaz én és még ki tudja hány száz emberke kerül szar helyzetbe.
Nos csak a statisztika miatt lett a megyében kb. 500 állítólagos új munkahely.

..Ez a 3 hónap másra nem volt jó, csak arra, hogy belássak egy kicsit a falu életébe.

Naagyon sok emberben csalódtam! :((

...Szóval csak Istenbe bízz, mert ő nem él vissza a bizalmaddal!!!


 
A pmnek, a fgnak a szőlőhegyére, meg ki tudja kinek a valakijéhez kellett menni néhány embernek dolgozni, közben persze amikor letoltak valakit, aki miatt történt hallgatott, mint sz@r a fűben. Semmi munka nem volt jó úgy, ahogy csináltuk, mindenbe belekötöttek. 
( az tuti, hogy nem rá fogok szavazni ősszel!!!!!)
...Szóval örülök, hogy vége lesz! Bár az a kevéske pénz nagyon fog hiányozni a költségvetésünkből Most épp a kötelezően kiadott szabin vagyok itthon.


El akarok/akarunk menni innen mihelyt lehetőség lesz rá. ( a támogatás 100% itthon)



Megjegyzések

Fóka üzenete…
Sajnálom, hogy ismét nincs munkád ! Egy cipőben járunk !

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kész- The End

Elgondolkodtam