Dorottyától...
A márciusi tali után Dorottyánál aludtam és ezt a könyvet kértem kölcsön a hazautazásra olvasni,mert a buszon nem ment a hímzés.
"Nyájas, Nagyérdemű Olvasó! Mi hír a politikában? Röpködnek a lózungok? Rajcsúroznak a farizeusok? Több a zaj, mint a jel? Hiába pöckölgeted vérhólyagos ujjbeggyel távkapcsolód ezer gombját? Nem létezik ínyedre való műsor? Csupán önmutogatás és ricsaj van? (...) Nos, ha így érzed magad, akkor igen súlyos állapotba jutottál. Na gyere! Szálljunk ki egy estére. Röpüljük fölül a kínokat! Higgadjon a marcangolt! Hajtsd ide buksi fejecskéd. Ügyesen hunyd be a szemed! Most bekapjuk a bömbirongyit . Csak a csücsköt, tudot. Begörbített ujjal kivesszük a maci szemét. Végtére alvómaci. Így ni. Máris mesélek neked. Valami fantáziásat. Történetemben lesznek jók is, rosszak is; bolodnok, furfangosak..."
A hivatalos “besorolás” szerint kategóriáját tekintve burleszk, bohóság, műfajilag regény. Részemről szeretném hozzátenni, hogy jócskán fantasy is, hiszen a fő motívumokat a képzelet, a fantázia szülte. Mégis olyannyira valóságos, hogy le sem tagadhatnánk: a világunkról szól, teljes mértékben. A könyv olvasása közben nemegyszer elgondolkodtam, mennyire igaz is, amit ír… Itt elsősorban bizonyos szereplők jellemére gondolok (pl. Seriff, Génia, Dorset), ők ugyanis saját személyiségük mellett egy-egy jellegzetes embertípust is megtestesítenek. A helyszín, Atmos minden tekintetben átlagos, és minden tekintetben egyedi: magába foglalja napjaink városainak és falvainak ismertetőjegyeit is, azaz mindazt, ami emberek lakta helyekre jellemző, ugyanakkor ez olyan sajátos kombinációt alkot, hogy lehetetlen átlagosnak nevezni, egyedivé válik a maga nemében. A szereplők párbeszédeiből, az általuk fricskázott mindennapi dolgokból rálátunk napjaink valóságára is, a média, a divat mindenhatóságára, az elvakult példakövetésre.
A történet mégsem eköré épül, csupán adalékot nyújt, hogy lássuk: a cselekmény aktuális, ma is érvényes dolgokra hívja fel a figyelmet, és száll szembe azokkal.
A történet regényes, cselekményes, szórakoztató, helyenként csodákkal teli és mesés, máskor drámaian komoly, megint máskor könnyfakasztón kacagtató.
A cselekmény több szálon fut, a főhősnő, Gratia szemszögéből mesél az írónő, mégsem egyes szám első személyben teszi - szemlélővé tesz minket, az írónő valóban nekünk mesél, Gratiáról -, hol a jelen, hol a múlt kerül előtérbe. A regény végére az idősíkok találkoznak.
S egy találó részlet a könyvből:
" Sokan vagyunk, akik a csömörös, unott, undoros időszakainkban azon eszelünk, mit vegyünk be: kék vagy piros színű drazsét, kokót vagy heroint használjunk-e pocsék kedvünk ellen? Holott nem szenvedélybetegségre, hanem magára a szenvedélyre vágyunk. Ha ez a tűz kialszik, elhagy bennünket, a lelkünket tápláló energiát veszítjük el."
"Nyájas, Nagyérdemű Olvasó! Mi hír a politikában? Röpködnek a lózungok? Rajcsúroznak a farizeusok? Több a zaj, mint a jel? Hiába pöckölgeted vérhólyagos ujjbeggyel távkapcsolód ezer gombját? Nem létezik ínyedre való műsor? Csupán önmutogatás és ricsaj van? (...) Nos, ha így érzed magad, akkor igen súlyos állapotba jutottál. Na gyere! Szálljunk ki egy estére. Röpüljük fölül a kínokat! Higgadjon a marcangolt! Hajtsd ide buksi fejecskéd. Ügyesen hunyd be a szemed! Most bekapjuk a bömbirongyit . Csak a csücsköt, tudot. Begörbített ujjal kivesszük a maci szemét. Végtére alvómaci. Így ni. Máris mesélek neked. Valami fantáziásat. Történetemben lesznek jók is, rosszak is; bolodnok, furfangosak..."
A hivatalos “besorolás” szerint kategóriáját tekintve burleszk, bohóság, műfajilag regény. Részemről szeretném hozzátenni, hogy jócskán fantasy is, hiszen a fő motívumokat a képzelet, a fantázia szülte. Mégis olyannyira valóságos, hogy le sem tagadhatnánk: a világunkról szól, teljes mértékben. A könyv olvasása közben nemegyszer elgondolkodtam, mennyire igaz is, amit ír… Itt elsősorban bizonyos szereplők jellemére gondolok (pl. Seriff, Génia, Dorset), ők ugyanis saját személyiségük mellett egy-egy jellegzetes embertípust is megtestesítenek. A helyszín, Atmos minden tekintetben átlagos, és minden tekintetben egyedi: magába foglalja napjaink városainak és falvainak ismertetőjegyeit is, azaz mindazt, ami emberek lakta helyekre jellemző, ugyanakkor ez olyan sajátos kombinációt alkot, hogy lehetetlen átlagosnak nevezni, egyedivé válik a maga nemében. A szereplők párbeszédeiből, az általuk fricskázott mindennapi dolgokból rálátunk napjaink valóságára is, a média, a divat mindenhatóságára, az elvakult példakövetésre.
A történet mégsem eköré épül, csupán adalékot nyújt, hogy lássuk: a cselekmény aktuális, ma is érvényes dolgokra hívja fel a figyelmet, és száll szembe azokkal.
A történet regényes, cselekményes, szórakoztató, helyenként csodákkal teli és mesés, máskor drámaian komoly, megint máskor könnyfakasztón kacagtató.
A cselekmény több szálon fut, a főhősnő, Gratia szemszögéből mesél az írónő, mégsem egyes szám első személyben teszi - szemlélővé tesz minket, az írónő valóban nekünk mesél, Gratiáról -, hol a jelen, hol a múlt kerül előtérbe. A regény végére az idősíkok találkoznak.
S egy találó részlet a könyvből:
" Sokan vagyunk, akik a csömörös, unott, undoros időszakainkban azon eszelünk, mit vegyünk be: kék vagy piros színű drazsét, kokót vagy heroint használjunk-e pocsék kedvünk ellen? Holott nem szenvedélybetegségre, hanem magára a szenvedélyre vágyunk. Ha ez a tűz kialszik, elhagy bennünket, a lelkünket tápláló energiát veszítjük el."
Megjegyzések