Hihetetlen történetek 2.
Cheeky Monkeys
Britain’s Got Talent második szériájában 2008-ban a legfiatalabbak a Cheeky Monkeys (szemtelen majmok) elnevezésű rock and rollt táncoló duó tagjai voltak, a maguk nyolc, illetve kilenc évével.
George Sampson
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tizenéves kisfiú, aki Anglia egyik eldugott helyén, Warringtonban lakott siralmas körülmények között. Korán szerelembe esett a tánc műfajával - mostoha játszótársai csúfolták is miatta. De a kis George kitartott szenvedélye mellett, és azt a kevés pénzt, amelyet Warrington utcáin táncolt össze, táncórákra és terembérletre költötte, míg olyan szintű táncossá fejlődött, hogy mersze lett benevezni egy országos tehetségkutató versenyre.
A Britain’s Got Talent 2007-ben került először képernyőre, és az akkor tizenhárom éves alacsony, csenevész George zajos sikert aratott a manchesteri meghallgatáson. A három prominens zsűritag közül ketten azonban úgy találták, még túl fiatal és kiforratlan a versengéshez. Meg is lepődtek, amikor egy év múlva a fiú ismét felbukkant, egyévnyi folyamatos gyakorlással a háta mögött és tíz centivel magasabban. Idén már bekerült a középdöntőbe, onnan a döntőbe, majd megnyerte a tehetségkutatót, a százezer fontos díjat, valamint a lehetőséget, hogy Károly herceg előtt táncolhasson a Royal Variety elnevezésű műsorban, amely az Egyesült Királyság előadóművészeinek az egyik legnagyobb megtiszteltetés.

Megjegyzések
köszönöm h kiraktad őket:)
szerintem nincs olyan ember akinek ne tetszene..;)