Dakar



Szeretem nézni az eurosporton ezt a fajta sportot,illetve a Dakar rallyt szó szerint imádom.
Tavaly sajnos elmaradt.Idén pedig Argentína és Chile ad otthont a versenynek.

Január 3.-án elkezdődött a világ legnehezebb tereprali versenye, a Dakar Rally. Bár a rajtceremóniát már másodikán megtartották, maga a küzdelem csak harmadikán indult. Ez a harmincegyedik futam, és a szervezők állítása szerint mindközül is az eddigi legnehezebb versenyre kell számítaniuk a résztvevőknek. A verseny eredeti neve Párizs-Dakar Rally volt, ám ahogy egyre komolyabb versenyként nőtte ki magát, más európai és afrikai város is szívesen látta a mezőnyt, így évről évre más-más országból rajtoltatták az indulókat. Emiatt a Párizs elkopott a névből és ma már csak Dakar Rally a verseny hivatalos neve. Azonban a cél mindig valamelyik afrikai országban volt, a legtöbbször Szenegálban. Ám most rendhagyó lépésre szánták el magukat a francia szervezők: a Dakart átköltöztették Dél-Amerikába. Argentína és Chile lett a két vendéglátó ország, de idén először a rajt és a cél helyszíne ugyanaz, Buenos Aires ad otthont a két ceremóniának. Szinte minden változott, kivéve egy dolgot: a viadal, ahogy eddig minden évben, idén is januárban kerül megrendezésre.

A költözésre azért volt szükség, mert tavaly megszakadt a lánc. Ugyanis éppen egy éve tartották volna a verseny kerek évfordulóját, ám terrorfenyegetettség miatt a szervezők törölni kényszerültek a viadalt. Ekkor a szervező A.S.O. cég úgy döntött, hogy egy-két évig elviszik a versenyt másik kontinensre, biztos, ami tuti alapon, hogy ne fordulhasson elő ilyen még egyszer.

Ami a nehézségi szint felsőfokát adja az idei futamban, az többnyire az Argentína és Chile domborzati viszonyaival magyarázható. David Castera tervezi meg évről-évre a Dakar útvonalát és semmi jóval nem kecsegtet. Azon túl, hogy a mezőny nagy része nem versenyzett még ezekben az országokban, kb. 4000 méteres szintkülönbséggel kell megküzdenie, ami egyrészt a levegő oxigéntartalmának, másrészt pedig a levegő hőmérsékletének jelentős változását hozza magával. A pilóták és navigátorok, akik évek óta részt vesznek a Dakaron, a Szaharában már nagyon otthonosan mozogtak, ám a dél-amerikai helyismeretük közelít a nullához. Ez garantálhatja a tiszta versenyt, hiszen mindenki egyenlően ismeretlen tájakon motorozik/autózik/kamionozik. Továbbá jó hír ez a szurkolóknak is, mert a pálya nehézségeinek és a táj idegenségének köszönhetően még inkább megjósolhatatlan a viadal végeredménye. Egyszóval a Dakar történelmében az idei mindenképp a meglepetések éve lesz.
Én pedig minden éjjel végig izgulom az összefoglalót.


A magyar párosok:
Palik László és Darázsi Gábor egy Nissan Navara Pickuppal
Liszi László és Fenesi József egy Mitsubishi Pajeroval
Szalay Balázs és Bunkoczi László egy Opel Antara RR-el versenyez.



Akiért nagyon szorítok nem más,mint Palik László:




Az útvonal:


1. szakasz - szombat, január 3.
Buenos Aires - Santa Rosa


Összekötő: 196 km, Speciál: 371 km, Összekötő: 166 km, Összesen: 733 km

Sokan hallottak már a La Pampa-ról, ahol a helyiek mindig "kemények, de mindig udvariasak". Az első szakasz lehetőséget nyújt e hatalmas mezők felfedezésére. A versenyzők még sohasem találkoztak ilyen hosszú speciállal. A több mint 400 kilométernyi dimbes-dombos út - talán a leggyorsabb szakasz a versenyen - a legmegfelelőbb rész a bemelegítéshez, továbbá remek alkalom az időeltolódás okozta problémák leküzdésére.

2. szakasz - vasárnap, január 4
Santa Rosa - Puerto Madryn


Összekötő: 0 km, Speciál: 237 km, Összekötő: 600 km, Összesen: 837 km

A verseny leghosszabb szakasza nem feltétlenül a legnehezebb is. Ám, ettől függetlenül óvatosságot és mindenek felett megfelelő felszerelést igényel. A speciál sebes első része után kis ízelítőt kaphatunk homokból is. A szakasz off-road-os részein a navigátorok figyelmének maximálisan az úton kell lennie. A figyelmetlenség ismerős utakhoz vezethet.

3. szakasz - hétfő, január 5.
Puerto Madryn - Jacobacci


Összekötő: 70 km, Speciál: 616 km, Összekötő: 8 km, Összesen: 694 km

A harmadik napon a "speciális" program elég kemény, több mint 600 kilométer lesz. Ez a jel, hogy a résztvevők megérkeztek a verseny szívéhez, bár a nagyobb problémák majd csak ezután következnek. Patagóniába való belépés a terep megváltozása mellett teljesen új vezetői képességeket igényel. A tájkép sokkal dombosabb, és aki szereti a nyújtott kanyarokat, az itt megtalálja amit keres. Az útvonal tervezése a szegélyező tavak figyelembe vételével készült, sőt reggel tíz óra körül már a rózsaszín flamingók is mutatják a helyes irányt.

4. szakasz - kedd, január 6.
Jacobacci - Neuquen


Összekötő: 4 km, Speciál: 459 km, Összekötő: 25 km, Összekötő: 488 km

A szakasz kezdetét jelentő köves átjárók kemény munkát jelentenek a motorosok karjainak és aki hozzászokott a "wadis"-hoz, az kénytelen lesz hasonló elővigyázatossággal kezelni az argentin "rios"-t is. Az ezt követő homokos részeken és hosszú kilométereken át tartó off-road szakaszok borzongással töltik majd el a terep imádóit. Vigyázat! Sokba kerül hibázni: a Neuquen-be tartó út csapdákkal telitett. Több vagy kevesebb eltéréssel a "kedvencek" már a kialakult rangsor szerint autóznak majd, ami akár a végső is lehet.

5. szakasz - szerda, január 7.
Neuquen - San Rafael

Összekötő: 173 km, Speciál: 506 km, Összekötő: 84 km, Összesen: 763 km

A verseny első hetének talán legnagyobb kihívása a San Rafael-be vezető úton találkozunk. A nagy távolság rákényszeríti a pilótákat, hogy egész úton koncentráljanak. A versenyzőknek szembe kell nézniük az első dűnés átkelésekkel, amelyek akár 20 kilométer hosszan is elterülhetnek. A hosszú off-road utakat sokkal technikásabb részek váltják fel a "rios"-okkal teli szakaszt követően. A Cordillerrákat bár már látni a távolban, de nincs idő bámészkodásra: késő érkezés a sátortáborba mindig nyomot hagy az eredményben.

6. szakasz - csütörtök, január 8.
San Rafael - Mendoza



Összekötő: 76 km, Speciál: 395 km, Összekötő: 154 km, Összesen: 625 km
A napi program ugyancsak átkelésekből áll, ugyanis a szelektív közel hatvan kilométernyi dűnesorral kezdődik. Az útvonal második fele könnyebbnek ígérkezik, de egy széles gázló lassítja majd a mezőnyt, amihez kitűnő érzékek kellenek a nagy fürdő elkerülése végett. Az Andok hegylábaihoz érve Mendozába érkezünk.

7. szakasz - péntek, január 9.
Mendoza (ARG) - Velparaiso (CHL)



Összekötő: 80 km, Speciál: 419 km, Összekötő: 317 km, Összesen: 816 km
A 2009-es Dakarnak megadatott a tájképek és a terep változatossága, erre bizonyíték lehet e napi szakasz is, ahol a versenyzők megismerhetik az Andok Cordilleráit. Mielőtt megméretnek a hegyekben, át kell kelniük egy sor dűnén, elviselve egy szakasznyi fes-fest, amely sokban hasonlít a Szaharában található társára, de itt a helyiek csak "guadal"-nak hívják. Ez a nap tartalmazza ez egyetlen olyan szelektívet, ahol 3000 méteres magasságokban, technikás pályákon zajlik a verseny. A szakasz egyes részein látható majd az Aconcagua, az Andok legmagasabb pontja (6.959 m) is. A speciált követő összekötőn a versenyzők átkelnek a határon és elérik Velparaiso mellett fekvő tengerpartot.

szombat, január 10. - Velparaiso

Pihenőnap

8. szakasz - vasárnap, január 11.
Velparaiso - La Serena



Összekötő: 245 km, Speciál: 294 km, Összekötő: 113 km, Összesen: 652 km
Egy könnyed újraindítást terveztünk a Csendes-óceán partján eltöltött egynapos pihenő után. Középhosszú hegyi utak és gyors szakaszok valóban alátámasztják majd ezt. A centizésben, kanyarokban és hirtelen fékezésekben szakemberek megmutathatják, hogyan is kell ezt csinálni! Ezzel a szakasszal a verseny élmezőnye többet veszthet, mint nyerhet.

9. szakasz - hetfő, január 12.
La Serena - Copiapo



Összekötő: 88 km, Speciál: 449 km, Összekötő: 0 km, Összesen: 537 km
Ez az első lépése egy meghatározó trilógiának. Az Atacama Sivatag közismert hírnevét, mint legszárazabb sivatag, tesztelhetik most a versenyzők. Akik dűnéket remélnek, megkapják! Ám ugyancsak magukénak tudhatják pár kő nagylelkű segítségét is. A szakasz a 2009-es Dakar tipikus részei közé tartozik a rendkívüli módon váltakozó tájképével. A nehézségek megoszlása, értjük itt a hosszú dűnesort a szakasz végén, az erejük tartalékolását kívánja meg a versenyzőktől. Meg kell hogy mutassák mennyire sokoldalú és határozott érzékekkel tudják kezelni a megpróbáltatásokat.

10. szakasz - kedd, január 13.
Copiapo - Copiapo



Összekötő: 20 km, Speciál: 666 km, Összekötő: 0 km, Összesen: 686 km
A napi szelektív egyszerűen a verseny leghosszabb és legnehezebb szakasza. Csakúgy, mint az előző napon, a versenyzőknek a mai nap végi speciálon is több mint száz kilométernyi homokdűnével kell megküzdeniük. Ezen a területen még a szakavatottak is valami újjal kerülnek szembe. A chilei dűnék homok-hegyek végtelen variációit jelentik, és a pilótáknak már az első kilométerek után meg kell tanulniuk, hogyan mehetnek fel és ereszkedhetnek le az oldalukon. Még egy ismeretlen tényező: a nagy meleg miatt senki sem tudja biztosan, hogyan fog viselkedni a homok. Mindenesetre elkerülhetetlen követelmény, hogy tiszta fejjel versenyezzetek a szakasz végéig.

11. szakasz - szerda, január 14.
Copiapo - Fiambala



Összekötő: 20km, Speciál: 215 km, Összekötő: 445 km, Összesen: 680 km
A verseny legmagasztosabb szakaszán a navigátorok stratégiai fontosságú szerepet játszanak. Reggel mindenki elhagyja a Csendes-óceán partját és a határ felé veszi az irányt. Mindeközben szükségszerű folyamatosan megválogatni, mely kanyonokban is haladtok majd tovább. Argentínába Paso San Fransisco elbűvölő környékén térünk vissza, 4700 méteres magasságban. A mai hosszú "színek napján" az út a Mauritániára emlékeztető homokos területekre vezeti vissza a mezőnyt. Ha a sors kegyes lesz hozzánk, akkor megismerhetjük a "bolíviai telet" is, amely jelenség ritkán hóesést idéz elő a nyár közepén!

12. szakasz - csütörtök, január 15.
Fiambala - La Rioja



Összekötő: 4 km, Speciál: 253 km, Összekötő: 261 km, Összesen: 518 km
Ami az átkeléseket illeti, a mai szelektív a technikára koncentrál. Több fajta dűnével is szembe kell nézzetek, köztük a félelmetes "fehér dűnékkel" is. Mindössze három nappal a cél előtt ez a szakasz teljesen szétzilálhatja a kialakult sorrendet, különösen azért is, mert az asszisztencia nem csatlakozhat a versenyzőkhöz a fiambalai sátortáborban. Ahogy az Arany Szabály szól: "Tudd, hogyan tedd gazdaságossá járműved".

13. szakasz - péntek, január 16.
La Rioja - Cordoba



Összekötő: 161 km, Speciál: 545 km, Összekötő: 47 km, Összesen: 753 km
Több ezer kilométer után a versenyzők elsőrangú fizikai kihívás elé néznek az utolsó előtti szakaszon. A szakma legjobb pilótáinak érdemes lesz a pozícióik megtartására koncentrálniuk, míg az amatőröknek nem szabad beleesniük a túlzott önelégültség csapdájába. Mivel ez a kaktuszok napja, a hibák keserves emlékeket hagyhatnak maguk után. A sátortáborban bizton készülnek csipeszekkel az orvosok. Végül egy jó hír a tradicionális rally profi résztvevőinek: bizonyos szakaszok a minden évben Cordoba környékén megrendezett Világkupa futam örökségének a részei. A helyi rajongók garantáltan nagy ünnepéllyel fogadnak majd.

14. szakasz - szombat, január 17.
Cordoba - Buenos Aires



Összekötő: 224 km, Speciál: 227 km, Összekötő: 341 km, Összesen: 792 km
A kaland a Pampákon kezdődött és két különböző kontinens-nemzet megismerése után a versenyzők ismét ismerős terepen járnak majd. A hosszú dimbes-dombos utakon a koncentrációnak nem szabad lankadnia! Akik magas rangsorolással érkeznek Buenos Aires városába tudhatják, a leglenyűgözőbb kört tették meg a rally történetében. Ők mindörökre elsők maradnak.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kész- The End

Elgondolkodtam