Mindenszentek és halottak napja
Minden igaz ember ünnepe – november 1.
Mindenszentek ünnepét Keleten már 380-ban megtartották, és az összes vértanúra emlékeztek ezen a napon. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápa vezette be, aki 609-ben megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont, és május 13-án felszentelte Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére.
III. Gergely pápa (731-741) a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette. IX. Gergely pápa (827-844) helyezte november 1-jére mindenszenteket.
Az ünnep célja, hogy az összes szentet – nem csak azokat, akiket az Egyház külön szentnek nyilvánított – egy közös napon ünnepeljük. Az ünnepi mise könyörgése ki is nyilvánítja: „Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat.”

Halottak napja
Több mint ezer évvel ezelőtt Szent Odilon, a clunyi apátság elöljárója arra kérte a bencés apátság szerzeteseit, hogy mindszentek másnapján “imádkozzanak különös buzgósággal az elhunytakért”.
A clunyi apátságból kiindulva lassanként elterjedt a halottakról való megemlékezés szokása, mindenszentek napjának jelentősége pedig “elsorvadt”, mára a két ünnep hagyományai összemosódtak.

Elég nehezen viseltem az utolsó pár napot. Ez az első mindenszentek amikor apukám már nincs velünk.Nem érzem jól magam a bőrömben és nagyon hiányzik...
Csak az a tudat vigasztal,hogy most már nem szenved és nem fáj neki semmi........legalább is nagyon remélem,hogy a túlvilági élete nagyon-nagyon szép és békés.... Mindegy nekem,hogy melyik nap, milyen ünnep van,amikor csak tehetem mindig kimentem és kimegyek hozzá.Csak az a baj,hogy elég ritkán tudom mindezt megtenni,mert 200 km választ el bennünket.

S egy dal ami eszembe jutott és érte szól:
Gyertyák
Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
Kiknek őrizgetjük szellemét,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.
Mindazokért, akik elzárkóznak a jótól,
Akik nincsenek itt, s nem is értenének a szóból,
Aki barát, de lehet még ellened is,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.
Égig érjen a fény, és mi úgy szeretnénk,
hogy sohase múljon el.
Égig érjen a fény egész életünkön át,
hogy nyithassa két szemét, ki mindig erre várt.
Mindazokért, kik ma egyedül ülnek a járdán,
Kikre család, gyermek, otthon rég nem vár már,
És mindenkiért, aki nem lehet itt,

És mindazokért, akik nincsenek itt,
Egy-egy gyertya égjen.
Mindazokért, akik nem vették még észre
Örök bilincs kell minden fegyvert fogó kézre
Mindazokért, akik nem hiszik el
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.
(V-Moto'Rock )

Megjegyzések