Változások

Két újabb hét telt el utolsó bejegyzésem óta és volt pár változás az életemben.
Na jó nem nagy változás csak épp annyi,hogy szebbé tegyék az életem.

1. A két hálószobába megvettük a parkettát és falburkolót,a mennyezethez a díszléceket.Aztán a szobákból kellett szinte mindent kipakolni csak az ágyak maradtak egyenlőre bent.Menet közben rá kellett jönnöm,hogy 4 év alatt mióta bent lakunk a házban annyi felesleges apró csetreszt halmozott fel a lányzó,hogy a szanálása is majd egy teljes napot vesz igénybe.Már megkerestem az itteni Vöröskeresztet,hogy elfogadnának-e a már nem kívánt holmikat,játékokat,ruhákat.

2. A wc és fürdőszobafalát teljesen le kellett csiszolni,mert amikor a házba beköltöztünk a srác akitől 85% készültséggel megvettük olcso T....-s diszperzítet kent fel rá és mivel új ház volt,a falak meg persze nem voltak kiszáradva és olyankor csak mész alapú festést kellett volna felvinni, bepenészesedtek állandóan a sarkok.Iszonyú csúnya lett a téli időszakban,így tesóm aki Bécsben egy neves cégnél dolgozik ilyen szakmai körökben, jött a hétvégén megcsinálni a javításokat.Hát nem kell mondanom micsoda kupi van még most is,úgyanis csak az alapfestést lehetett most megcsinálni és 2-3 hónapig így kell hagyni míg a falak teljesen kiszáradnak és a szigetelő anyag felszívódik vagy valami ilyesmi.Sajna nem értek hozzá,csak annyit tudok a színes festéket nem lehetett most felkenni,pedig már úgy beleéltem magam.
Olyan szép terakotta színt választottam,de majd a tavasz vége felé remélem majd meg is tudom mutatni.

3. Valentin napon, ajándékként Zsuzsától megrendelhettem a hímzővásznat a két képhez.Lugana 25 countost rendeltem.Ha megérkeznek a fonalak már csak azt kell majd eldöntenem melyiknek álljak előbb neki. Szeretném ha segítenétek a választásban.Kérlek írjátok meg szerintetek melyik legyen az!Melyikről néznétek előbb fázisfotókat? S persze kaptam más ajcsit is.Törperózsát,cserepest és sok-sok epret amit vacsi után desszertként tejszínhabbal be is vágtunk.:)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kész- The End

Elgondolkodtam