Ma újra szabadnapos vagyok. Hál Istennek lehült annyira a levegő, hogy lehet mindenféle finomat sütni, mert így is elviselhető lesz a meleg a konyhában. :-) Rántott hal , majonézes burgonya és gyümölcssali lesz a menü.
Füles- Timi köszi, hogy többször is benéztél hozzám. ;)
A héten itt Kaposváron volt az iskolás gyerekek nemzetközi focitalálkozója. Hát nem semmik ezek a gyerekek. Akik bejöttek az üzletbe 90% ban érthetetlen, szó szerint bunkón viselkedtek.Szétdobálták a plüssöket, szanaszét hagytak maguk után mindent. Rájuk szóltunk és a képünkbe röhögtek. A legszemtelenebbek a horvátok és ukránok voltak. A velük lévő felnőttek, edzők oda sem bagóztak rájuk inkább elhúzták a csíkot és 1 óra múlva jöttek vissza. Persze a tavalyi tapasztalat után már szinte megsem lepődtünk. Néhány gyerek azt figyelte mikor nem nézünk oda és már próbálkoztak, hogy valamit elemeljenek.3 alkalommal úgy kellett kizavarni őket, mert a boltban verekedtek össze. Ilyenkor elgondolkozom, hogy tényleg ebbe az országba szeretnék elmenni nyaralni. Nem szokott előítéletem lenni, de inkább itt Magyarországon megyek el valahova, mint hogy Horvátorszába ha kimegyek azt érezzem, hogy lenéznek, kinéznek vagy ki sem szolgálnak,mert magyar vagyok. Sajnos az utóbbi pár alkalommal elég sok negatív tapasztalatot gyűjtöttem be, és ezek a gyerekek is elég szépen bemutatkoztak. Mi lenne ha én sem szolgáltam volna ki őket? Azt gondolom, hogy ha ezek a srácok annyira jól fociznak, hogy egy ilyen találkozóra eljutottak, legalább annyi lehetne a tanáraikban , hogy megtanítják nekik mi az illem amit ilyen helyzetben tartani kell. Ebben néhány napban jól felhúztam és kidühöngtem magam és reményem szerint ha legközelebb megyek dolgozni, már nem lesznek itt. Akkor már inkább a magyar gyerekek akik legalább köszöni már tudnak. :-)
Este maminál vacsizunk, így délután egy kicsit majd tudok hímezni. Kezd alakulni az első buborékom.

Megjegyzések